Blogarchívum

Keresés ebben a blogban

2014. május 2., péntek

ZOO Csemege

Ma végre hosszú várakozás után eljutottunk az Állatkertbe.

Az árak olyanok, amilyenek, a parkolás ugyanolyan nehéz, mint volt és a tömeg sem változott.
Maga az állatkert azonban sokat, elsősorban a terjeszkedés miatt.

Nyilván senkinek sem újdonság, hogy a Vidámpark bezárt, és az állatkert bővült a helyére.
Nos én most jártam először a Holnemvolt Park-ban, és annak nagyon örültem, hogy a hullámvasút és az egyéb nem túl extrém játékok megmaradtak. A legemlékezetesebb élményt is azon a részen szereztük, ugyanis véletlenül ott mentünk be, így az első állat amivel találkoztunk a Pupu Teve volt, legalábbis szerintem, Zsófi szerint Papupa. Én akkor azt hittem, hogy az állatkerti látogatásunk ki is merült Papupában, és akár le is táborozhatnánk Teve úrnál, de végül sikerült Zsófit beljebb invitálni.

Az viszont kevésbé tetszett, hogy meg kellett keresni az Átjárót az Állatkertbe, ahol ismét sorba állhattunk, de jó pont, hogy legalább egy kedves kis zöld pecsétet kaptunk a kezünkre.

Holnemvolt Park valóban egyszer volt, hol nem volt, mert ugyan a belépő árában benne volt a Park amúgy 500 Ft- os belépője is, külön kis zsetonokat kellett volna vásárolni, hogy a különböző játékokat használatba vehessük, szerencsére ( vagy nem ) Zsófi szinte az összeshez túl kicsi még. Az egyetlen amire felültünk volna vele, és ami miatt bánom, hogy nem volt nálunk zseton, az a Nosztalgia Körhinta, mert egyfelől gyönyörű, másfelől biztosan élvezte volna.

Tehát ott tartottunk, hogy zöld pecsét és már sasolhatjuk is az állatokat.
Viszonylag sok a zárt hely, ahol rendre el is tévedtünk, nem találtuk a kijáratot, volt olyan ház, ahol több, mint fél órát töltöttünk bent, s bár látnivalóban nem volt hiány, erőteljesen hiányozni kezdett a friss levegő.



Természetesen az összes programot, mint például a Fóka show, lekéstük, és persze az oroszlánok is változatlanul a legeldugottabb helyen szundítottak, de a Hápi Kacsák is maradandó élményt nyújtottak.



Sajnos volt pár állat, amik kimaradtak az egyébként hosszú, 6 órás programunkból, így is nagyon jól éreztük magunkat, Zsófi teljesen extázisba került, iszonyatosan élvezte az egészet, minden állatnak hangos Héééééé- vel köszönt, még a gyíkokat is észrevette a terráriumban, és nagyon jól bírta a strapát.






Szerintem így hármunknak, (főleg, hogy Zsófi még nincs két éves, ezért ingyen mehetett be), megérte anyagilag is. Legalábbis így, hogy mindent mi vittünk magunknak, szendvics, víz, édesség, ropogtatni való, és odabent nem költöttünk semmire, nem volt olyan vészes. Főleg ha azt nézem, hogy ez abszolút egész napos program. 



Rengeteg kisgyermekes család volt kint, sőt voltak egész picike babák is, úgyhogy tulajdonképpen bőven elmehettünk volna már akár tavaly is. Mégis azt hiszem ez így volt tökéletes, a gyermekem boldog arcát látva pedig mindenképpen remek nap volt a mai.

Ui.: A címmel ellentétben nem vettünk zoo csemegét. No, ilyen sem volt még. :D


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése